“Egy szent ember egy nap Istennel beszélget. Mondja neki: Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti a szent férfit két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi a szent embernek, hogy betekintse.
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.
A szentnek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak
voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a
kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett
egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem
tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta:
– Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a
látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában.
Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét
elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül
ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az
emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek
egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
– Én ezt nem értem!
– Ó, pedig ez egyszerű – válaszolja Isten – ez igazából csak képesség
kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek
csak magukra gondolnak.
A Pokol gyakran itt van a Földön.”